Birkafőző és szüreti mulatság várja a kecelieket szombaton
Írta Arany Lucaekkor 2025-09-26
Szeptember 27-én, szombaton rendezik meg Kecelen a 16. Birkafőző családi napot és szüreti felvonulást, amelynek a II. János Pál Katolikus Általános Iskola udvara ad otthont.
A program már kora reggel indul zenés ébresztővel, majd főzőverseny, néptánc- és sportbemutatók, valamint gyermekprogramok várják az érdeklődőket. Délután a szüreti felvonulás és a keceli borlovagrend avató ceremóniája színesíti a rendezvényt. Az esemény fénypontja a 6 órakor kezdődő Honeybeast koncert lesz, majd az estét az időutazó Rock Band zárja. Az eseményről a város polgármestere Benedeczki Tamás beszélt rádiónknak.

Benedeczki Tamás polgármester rádiónknak elmondta, hogy az események összevonása jó döntésnek bizonyult, hiszen nagy érdeklődésre számítanak: a birkafőzésre már minden hely betelt, így mintegy harminc csapat főzi majd bográcsban az ételt. Hozzátette, hogy a szüreti mulatság ugyan az idők során átalakult, de a hagyomány továbbra is élénken él a keceliek körében.