Gyerekek zsebelték be az első helyeket a foktői őszi versenyeken

Írta ekkor 2026-11-02

A hagyományokhoz híven idén is megrendezték a méltán nagy népszerűségnek örvendő őszi megmérettetéseket Foktőn: egyrészt a süti másrészt az utcadíszítő versenyeket. Az eredményhirdetésre október 29-én délután került sor a művelődési házban.  Az évek során a falu apraja-nagyja több ízben bizonyította kreativitását, ez idén sem volt másképp. Hollerné Leitner Mária a település közművelődési szakembere lelkesen mesélt arról, hogy a dobógos cukrászok a gyerekek közül kerültek ki győztesen elnyerve a vándorkupát.

 1. helyezett Daróci Inez – Sütőtökös zserbószemek

2. helyezett: Molnár Hanna Csokis áfonyás boszisüti 

3. helyezett: Takács Hanna. Túrós-epres brownie

Hollerné Leitner Mária a foktői Művelődési Ház munkatársa kiemelte, hogy az immár tizedik éve megrendezett őszi utcadíszítő verseny iránt ismét óriási volt az érdeklődés. Végül a képzeletbeli aranyérmet egy kisfiú nyakába akaszthatták, aki a Hófehérke és a hét törpe mesét álmodta újra, de a második és a megosztott harmadik helyezettek is varázslatos dekorációt készítettek, amelyeket bárki megcsodálhat egy a faluban tett séta során.

Váli Kilián 1. helyezésért ért el a “Tökfehérke és a hét tuskótörpe” című alkotásával.

Bodóné Bóna Nikoletta rémisztő dekorációja lett a második.

A harmadik helyen ketten végeztek, nem lehetett eldönteni melyik a jobb. Koprivanaczné Petróczki Mónika és Bányai-Madaras Szilvia megosztva a dobogó harmadik fokára léphetett.

(Koprivanaczné Petróczki Mónika)

(Bányai-Madaras Szilvia)

(Bányai-Madaras Szilvia)

További fotók a 2026 Őszi utcadíszítőversenyről ITT érhetőek el!

 

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

16 + 10 =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...