Szerző: Mike Szilvia

Oldal:3

Hopp, fülelj csak… – Idén is jön? – Természetesen! Soha nem felejti el a KORONAfm100 legkisebb hallgatóit… Nagy zsákjában minden jóval: ismét közelít a Mikulás! Idén sem felejti el a KORONAfm100 legkisebb hallgatóit a Mikulás. Éveken át a gyerekek rajzai díszítették a rádió látványstúdiójának kirakatát. A már hagyományos ünnepre készülő pályázatra minden évben egyre több […]

November 17-én, pénteken az Érsekkertben rendezik meg a Koraszülöttek Világnapját. Kalocsa Város Önkormányzata és a városi védőnők közösen szervezik az eseményt. Kisné Szirtes Andrea területi védőnő számolt be a részleteiről a KORONAfm100-nak. Kisné Szirtes Andrea arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen problémák merülhetnek fel egy koraszülött babánál. A védőnő hozzátette, hogy az orvostudomány fejlődése […]

Nemrégiben tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kalocsai nő. illusztráció A roma származású hölgy vélt halálesete miatt a kalocsai roma közösség összefogott és egy fórumot hirdetett, ahol megfogalmazták a céljaikat, kéréseiket, aláírásokat gyűjtöttek, majd felkeresték a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetőjét, Bóbis Attila r.alezredest. Miután a fórum delegáltjai benyújtották petíciójukat a kapitányságvezetőnek, rádiónkban is beszámoltak terveikről. A […]

November 10-én délelőtt tartotta hagyományos, nyílt napi rendezvényét a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégiuma. Az iskola az Asztrik téri épületébe várta a szép számmal érkező és regisztráló hetedikes, nyolcadikos diákokat, akik ezután szervezett túrákon vehettek részt megismerve az oktatási intézmény színes palettáját. Mint azt Fekete Antal igazgató a KORONAfm100-nak elmondta, az […]

Uszódon, a „Hogyan készül?!” gasztronómiai sorozat keretein belül most a kenyérsütés fortélyait sajátíthatják el. A finom falatok titkát ezúttal egy fiatal háziasszonytól ismerhetik meg a sütésre kész jelentkezők. Az ételek, valamint az oktatók kiválasztásának részleteiről Nikliné Lukács Katalin az önkormányzat közművelődési referense beszélt a KORONAfm100-nak. Nikliné Lukács Katalin azt is elmondta, hogy a már megszokott […]

Magyarországon még nem látott madárfajt figyeltek meg Kalocsán – tudtuk meg Dr. Tölgyesi Csabától, a Szegedi Tudományegyetem alkalmazott Ökológiai Kutatócsoportjának vezetőjétől. Ahogy a szakember elmondta, a déli vagy ibériai hantmadár meghatározása nem egyszerű, de a Kalocsa mellett feltűnt egyeden befogása óta több vizsgálatot is elvégeztek, hogy megfelelően azonosíthassák. Dr. Tölgyesi Csaba kiemelte, a madarat a […]

Mint minden évben, idén is lakossági közmeghallgatást tartanak Kalocsán. A hagyományok szerint egy év végéhez közeli dátumot tűzött ki az esemény időpontjaként a képviselő-testület. A közmeghallgatásra a város polgármestere hív mindenkit, aki panaszait, kérdéseit vagy elismerő gondolatait egyaránt megosztaná a szélesebb nyilvánosság előtt a városvezetéssel.

A Covid-19 vírus által fertőzöttek számának fokozatos emelkedése miatt óvatosságból szüneteltetik a látogatást Kalocsa Város Önkormányzatának Szociális Központjában – tudtuk meg Rumi Lászlótól. Az intézményvezető rádiónknak elmondta, mind a Kunszt, mind a Bem Apó utcai részlegükben produkáltak bentlakók pozitív tesztet. Rumi László, a kalocsai idősotthonok intézményvezetője hozzátette, a mostani vírus úgymond szelídebb, enyhe, alig észrevehető […]

November 9-én életének 84. évében elhunyt Hajós város díszpolgára, id. Alföldi Albert. Berci bácsi – ahogy mindenki hívta – egy kivételesen csodálatos ember volt. Id. Alföldi Albert 2014-ben választották Hajós díszpolgárává. Akkor méltatásában kiemelték, hogy Berci bácsinak elévülhetetlen érdemei vannak a város kulturális életének szervezésében. Ezt Hajós polgármestere, Estókné Szalczer Erzsébet is megerősítette visszaemlékezésében. Id. […]

Uszódon hagyománnyá vált már a Márton napi felvonulás, melynek ezúttal is a Boldizsár Ház ad otthont. illusztráció A résztvevők elindulnak a saját készítésű lámpásaikkal, az út végén pedig egy kis megvendégeléssel is készülnek a szervezők. A részletekről Nikliné Lukács Katalin, az önkormányzat közművelődési referense beszélt a KORONAfm100-nak. Nikliné Lukács Katalin azt is elmondta, hogy a […]


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...