Hírek
Oldal:3
Sokan kaptak elismerést a rendőrség napja alkalmából. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományából két egyenruhást is kitüntetett Pintér Sándor belügyminiszter kimagasló szolgálati tevékenységük elismeréséül „Az év rendőre” miniszteri díjjal. Határrendészeti kategóriában Máté Alex Lóránd r. törzsőrmester, a Kelebia Határrendészeti Kirendeltség főhatárrendésze kapta meg az év rendőre díjat. Közlekedésrendészeti kategóriában pedig a megtisztelő címet Hagymási-Lakatos Lilla rendőr […]
Május 2-án izgalmas programmal várja a motorozás szerelmeseit a Pirates Family MC: a „Kalóz gurulás” elnevezésű esemény során közös túrára indulnak Kalocsáról, érintve több települést – Paksot, Dunaszentgyörgyöt, Gerjent és Foktőt is. A gurulás fél kettőkor gyülekezővel kezdődik a Kalocsa Old Motors Pubnál, indulás pedig délután 2 órakor lesz. Az esemény programjáról Szűcs Ferenc „Frenky”, […]
Hűen a hagyományokhoz, idén is megnyitja kapuit a Kék Madár Fesztivál, amely június 13. és 16. között várja az érdeklődőket. A jótékonysági esemény célja továbbra is a beteg gyerekek támogatása, a felkészülés pedig ezúttal is a rajzpályázattal indul. Míg tavaly a „Híd a kultúrában” címet viselte a pályázat, idén egy életnagyságú szupermadárhoz várnak logóterveket a […]
Kalocsán is megtartották a Járási Fejlesztési Fórumot, amelyen a Versenyképes Járások Program keretében induló fejlesztésekről egyeztettek a résztvevők. A város gesztortelepülésként vesz részt a programban, melynek keretében akár kétszer 77 millió forint támogatást is elnyerhet. A részletekről Bagó Zoltán polgármester számolt be rádiónknak. Bagó Zoltán arról is beszélt, hogy Kalocsán mely területeken lenne szükség közvilágítás […]
Június 13. és 15. között ismét kinyitja kapuit a Kék Madár Fesztivál, melynek célja idén is az, hogy a beteg gyermekeknek minél nagyobb segítséget nyújthassunk. Az idei programokat a kedden szervezett sajtótájékoztató keretében jelentette be Lakatos György, a Kék Madár Alapítvány a Beteg Gyermekekért alapítója. A fesztivál pénteken délután Korniss Péter fotóművész kiállításával indul, majd […]
Ahogy arról korábban beszámoltunk, április 30-án nyitja meg kapuit a kalocsai Hagyományőrző Ház, amelynek első programja a hagyományos májusfa állítás lesz. A rendezvény délután délután 3 órakor folytatódik Kalapos Istvánné életpályáját bemutató kiállítás ünnepélyes megnyitójával. A kiállításon az érdeklődők megismerhetik Kalapos Istvánné munkásságát, életének fontosabb állomásait, valamint a hagyományőrzés terén végzett tevékenységét. Az eseményről Kovács […]
Dusnokon a majális hagyományosan a mozgásról, közösségről és vidám hangulatról szól – így lesz ez idén is. Május 1-jén, csütörtökön reggeltől várják az érdeklődőket a focipályára egy sportos, élményekkel teli napra. A programról Kiss Bényi Emese, a település művelődésszervezője beszélt rádiónknak, aki hangsúlyozta, hogy a cél, hogy minden korosztály aktívan kapcsolódjon ki. A nap közös […]
A „Nyitott Levéltárak 2024/25” programsorozat keretében öt helyszínen ismerhetik meg az érdeklődők a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár digitális kutatószobájának működését és lehetőségeit. A „Családkutatás, helytörténet online” címet viselő előadássorozat célja, hogy segítséget nyújtson az anyakönyvi és helytörténeti kutatásban, valamint bemutassa a KFL online szolgáltatását, amely immár több mint kétmillió digitális képfelvételt tesz elérhetővé az e-kutatók számára. […]
Április 26-án, szombaton 10 órától rendezik meg a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Napját, valamint a Népviselet Napját Kiskőrösön. A programban többek között óvodások játékfűzése, népdalkör és citerazene, valamint népviseleti divatbemutató is szerepel, a rendezvényt Filus Erika igazgató köszönti majd, aki rádiónknak azt is kiemelte, hogy az esemény nem marad el, de a pápa halála miatt […]