Bács-Kiskun megye
Jó hír érkezett a túzokok háza tájáról: jelentősen nőtt a faj állománya a Kárpát-medencében, és a Felső-Kiskunságban is eredményes volt az idei költési időszak. A szakemberek júliusban legalább 36 fiókát vezető túzoktyúkot figyeltek meg, amelyek összesen 53 csibét neveltek, közülük pedig nyolc fiatal madarat GPS-jeladóval láttak el. A jeladók segítségével hosszú távon követhetik a madarak […]
Kevesebb turista érkezett Bács-Kiskunba: az országos növekedéssel szemben vármegyénk gyengébb első negyedévet zárt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén az első három hónapban csaknem 116 ezer vendégéjszakát regisztráltak Bács-Kiskun vármegyében, ami közel 10 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest. Mindez azért is figyelemre méltó, mert országosan közel 3 százalékkal nőtt a […]
Egy hét alatt 62 rendőri intézkedés – ez a legutóbbi Bács-Kiskuni baleseti mérleg – közölte a rendőrség. Az egyenruhások 21 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet is okozott. Az elmúlt héten a sebességhatárokat regisztráltan több mint 3500-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 39 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, […]
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrkapitányság egy izgalmas játékot indított el a közlekedési szabályok ismeretének elmélyítése érdekében. A héten, hétfőtől péntekig minden nap 9 órakor egy közlekedési szituációt ábrázoló képet tesznek közzé. A feladat az lesz, hogy a négy lehetséges válasz közül kiválasszák, hogy kinek van elsőbbsége az adott helyzetben. Azok a játékosok, akik mind az öt […]
A káresetek felszámolása soránszemélyi sérülésről nem érkezett információ.
2021-ben számos látványos beruházást jelenthetett készre megyénk.
Büntetőeljárás indult ellenük.
A szombati napon kerül sor az átadóra.
A felhívás részleteit és minden fontos kapcsolódó tudnivalót megtalálhatsz a bácskiskun.hu oldalon.
Nem érkezett információ személyi sérülésről.