elismerés
Elismeréseket adtak át a rendőrség napja alkalmából Bács-Kiskun vármegyében. Az ünnepségen több rendőr és rendvédelmi dolgozó munkáját ismerték el kiemelkedő szakmai teljesítményükért. Szent György Érdemjelet kapott Márton Attila, míg tanácsosi címet vehetett át Varga Andrea. Miniszteri emléktárgy elismerésben részesült többek között Szőke Erzsébet is. A több évtizedes szolgálat elismeréseként további kollégák kaptak miniszteri emléktárgyat, köztük […]
Baranyiné Hellényi Viktória, szakmai igazgatóhelyettes a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikumban, a Bács-Kiskun Vármegyei Szakképzésért díjat vehette át Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara ünnepélyes díjátadóját december elején. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, négy kalocsai díjazott is volt az elismerék között: Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium nevében Fekete Antal igazgató vette […]
A KORONAfm100 is esélyes az idei Prima díj elnyerésére. November 17-ig segíthetsz a szavazatoddal. A 2003-ban alapított elismeréssel olyan művészeket, sportolókat, valamint a tudományos élet, a népművelés, az oktatás és a sajtó képviselőit jutalmazzák, akik teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mások számára. Az évek alatt a Prima Primissima területi Prima díjakkal egészült ki, így mára az ország […]
Illésné Koszta Kriszta, a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület vezetője, nemrégiben rádiónk vendégeként számolt be a szólótánc versenyről, ahol kalocsai fiatalok is megmutathatták tudásukat. Az október 26-án, Érsekcsanádon rendezett, “Járd a saját táncod” hagyományőrző szólótánc versenyt a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség szervezte, és a rendezvény kiemelkedő sikereket hozott a kalocsai táncosok számára. Illésné Koszta Kriszta elmondása […]
Ötödik alkalommal rendezték meg a művészetek éjszakáját, az összművészeti találkozót, a kalocsai Fazekas Alkotóházban. Kovács László fazekasmester a KORONAfm100-nak mesélt a közösségteremtő céllal létrehozott rendezvényről, amely minden év júliusának első szombatján zajlik. Az idei évben egy különleges eseménnyel bővült a program: a Fazekas Alkotóház megalapította a “Kultúra Mecénásának” szóló köszönetlevelet. Ezt az új elismerést Kovács […]
Nem mellesleg adományozásra sem sajnálták az idejüket.
Meglepetésként egy futár hozta.
-
Oldal