előadás

Az Octopus Egyesület idén is csatlakozott a Száraz November kampányhoz, amely a tudatos alkoholfogyasztásra és az önreflexió fontosságára hívja fel a figyelmet. Az egyesület célja, hogy elfogadóbb, nyitottabb és tudatosabb közösséget építsen, ezért programsorozatuk, a Nyílt Osztály keretében újabb eseménnyel várják az érdeklődőket. November 6-án, csütörtökön 17 óra 30 perctől a Tomori Pál Városi Könyvtár […]

Július 29-én két időpontban, reggel 9 órától illetve délután 2 órától tart előadást Hajóson, a mesterséges intelligencia világáról Bene Gergő, AI marketing szakértő, az E-Motion Marketing Kft. társtulajdonosa. A program témája az AI szerepe a szövegalkotásban, a képgenerálásban és a videókészítésben. Az esemény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, valamint minden korosztály számára nyitott, aki érdeklődik […]

Színpadra vitt varázslat. Mindezt 5 nap alatt. Színjátszó tábor zajlik a héten Újteleken, ahol a gyerekek csapatban fejlődhetnek, hasznos tudást sajátíthatnak el a színjátszás világából, majd a hét zárásaként pénteken a nagyközönségnek is megmutathatják, mit tanultak. Július 18-án a faluháznál bárki megnézheti a Pál utcai fiúk egy rövidített változatát a gyerekek előadásában – mondta Simon […]

December 21-én, szombaton délután 4 órakor Öregcsertőn a kultúrházban várják az érdeklődőket egy ünnepi karácsonyi műsorra, amellyel az ottani iskolások ajándékozzák meg a résztvevőket. Kovácsné Papp Zsuzsanna, tanító, drámatanár rádiónknak elmondta, hogy a gyermekek lázasan készültek, egészen 4 héten keresztül az eseményre. Ilyenkor mindig változatos programokkal találkozhatnak a résztvevők- Tette hozzá Kovácsné Papp Zsuzsanna. Elmondása […]

Az elmúlt héten a Főkapcsoló Kultúrtérben Szeitz Tibor mentőtechnikus és elsősegélyoktató hasznos tanácsokkal látta el az érdeklődőket az elsősegélynyújtás terén. Szeitz Tibor elmondta, hogy az eseményre számos résztvevő érkezett, nemcsak Kalocsáról, hanem a környező településekről is. Külön kiemelte, hogy örömmel töltötte el, hogy az emberek érdeklődtek és szívesen tanultak a témáról. A jövőben hasonló események […]

Korábbiakban már tájékoztattuk hallgatóinkat arról, hogy november 5-én délután a rendőrség drogprevenciós programot szervezett a Roma Önkormányzat közösségi házában. Az akkori eseményen a rendőrség szemszögéből ismerhettük meg a prevenció jelentőségét, most azonban rádiónk vendégeként Bagó István, addiktológiai konzultáns és a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökségi tagja osztotta meg szakmai meglátásait a függőségek természetéről és a megelőzés […]

November 9-én, szombaton a Bugaci Tanyaszínház előadása várja az érdeklődőket Szakmáron délután 5 órától, ahol Egressy Zoltán ikonikus tragikomédiáját, a Portugált mutatják be. A darab a magyar falusi élet jól ismert figuráit jeleníti meg, főként egy kocsma hűvösében, ahol szereplői az életük fontos pillanatait osztják meg. Az esemény részleteiről András Gábor polgármester tájékoztatta rádiónkat. Az […]

A Viski Károly Múzeumhoz tartozó Nicolas Schöffer Gyűjteménnyel közösen október 28-29-én művészeti és tudományos szimpóziumot, valamint műhelynapot szervez a Dargay Lajos Művészeti Alapítvány Kalocsán. A „Kalocsai Komplexusok. ‘A jövőbe vetülő ember’ – Kalocsa, 1984-2024″ című program célja, hogy tisztelegjen a 40 évvel ezelőtt indult Schöffer Szeminárium-sorozat kezdeményezői és résztvevői előtt, miközben felhívja a figyelmet a […]

Musical betétekkel tűzdelt darabot láthatsz a „szüreti bálos” csapattól


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...