iskola
Ahogy arról korábban beszámoltunk, hosszú kihagyás után ismét lehetőség nyílhat a foktői általános iskola újranyitására. Bakai Károly polgármester rádiónknak elmondta, hogy január 20-ig kilenc szülő jelezte szándékát, miszerint elsős gyermekét az intézménybe íratná. A jelentkezés továbbra is lehetséges, így bíznak abban, hogy sikerül elérni a szükséges létszámot. A polgármester optimistán tekint a folyamatra, és úgy […]
Több évnyi szünet után ismét lehetőség nyílhat arra, hogy megnyithassa kapuit az általános iskola Foktőn. A korábbi intézmény a tanulói létszám csökkenése miatt zárt be, és azóta több kezdeményezés is született az újraindítására, ám ezek eddig nem valósulhattak meg. Bakai Károly, Foktő polgármestere azonban most örömteli hírt osztott meg rádiónkkal: a dunavecsei református általános és […]
Ezen a héten szállítják a tankönyveket a kalocsai és környékbeli iskolákba. Az oktatási intézmények április végéig rendelhették meg a tankönyveket, amelyek azóta elkészültek az Alföldi Nyomdában. Negyvenkét kiadó több mint 2200 tankönyve volt elérhető azon a listán, ahonnan az iskolák választhattak, és amelyben benne volt az Oktatási Hivatal által az elmúlt tanévben kifejlesztett csaknem 200 […]
JETA pályázatból.
Már megkezdődtek a munkálatok.
Lényegében egy olyan közintézmény maradt a településen, amely renoválásra szorul.
A község elégedett a 2020-as teljesítménnyel, de még alapvető fejlesztések hiányoznak.
Bátyán vennék át a működtetést, horvát nyelvoktatást indítanának.
Ki érdemli meg a legjobban? TE döntöd el!
-
Oldal