Kalocsa

Oldal:207

Időben szólunk – még mindig!

Félmilliárdos mentőövet jelentett be az agrárminiszter – ősszel visszatér Kalocsára!

Fontos bejelentésekkel készült a miniszter.

… és nagyon jól is van ez így!

Itt mutatjuk, hogy mikor-hol találkozhatsz az önkéntesekkel.

Vele folytatódott a rádiónk közönségszavazása nyomán indított pódiumbeszélgetés-sorozat.

Kalocsán soha nem látott mennyiségű veteránjárművet sorakoztat fel egy nagyszabású kiállításon a Magyar Veterán Motorok Baráti Körének kalocsai csoportja, tudtuk meg a főszervezőtől. Pusztai József felhívta rá a figyelmet: igaz korábban a városi majálishoz igazították az eseményt, de egy idő után annyira kinőtték a helyszínt, hogy kénytelenek voltak külön napra tenni. Idén májusban minden eddigi […]

22 fős kínai delegációt fogadott Kalocsa a Városháza dísztermében, csütörtökön. A Foktő-Kalocsa-Uszódi Repülőtér iránt érdeklődő üzleti csoport Senhszi tartományból  érkezett, hogy az ottani kormányzónak jelentést készítsen a terület befektetési lehetőségeiről – mint kiderült, főleg a pilótaoktatás lehetőségeit kutatják. A találkozó kapcsán nyilatkozó Bakai Károly, a többségi tulajdonos Foktő polgármestere megjegyezte: nagyon ideje lenne, hogy megfelelő […]

Múlt szombaton rendezték meg a Farsangi bált az Ifjúsági házban ahol szép számmal gyűltek össze a Kalocsai Hagyományőrzők meghívására. Az est fénypontja volt az első kalocsai kocsonyafőző verseny eredményhirdetése. A zsűriben foglalt helyet Németh József Venesz-díjas séf, aki örömmel fogadta a gasztronómiai kezdeményezést, amely meglátása szerint akár fesztivállá is nőheti ki magát. Az első kalocsai […]

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből kiderült, hogy Kalocsa több pontján kell áramszünetre számítani március 6-án, szerdán 8-15 óráig közölte a NKM Áramhálózati Kft. Mint megírták, tapasztalható lesz áramkimaradás a Csokonai Vitéz Mihály, a Martinovics Ignác, a Móricz Zsigmond és a 48-as Házak utcákban emellett a Komló sor 9-nél és a Kőégető közben.


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...