Kalocsa

Oldal:8

Bár január utolsó véradása még hátra van – január 27-én 9:00 és 13:00 között Kalocsán, a Közösségi Házban–, a Vöröskereszt területi vezetője, Szeitzné Nyírő Csilla elmondta, hogy a hónap folyamán csökkent a véradási hajlandóság a környéken. Arra kérnek mindenkit, hogy aki teheti, vegyen részt a segítségnyújtási alkalmakon. Februárban újra lehetőség nyílik véradásra: elsőként Hajóson, majd […]

A napokban a kalocsai belváros lakói meghívót kaptak a körzet önkormányzati képviselőjétől, Bolvári Ferdinándtól, melyben a képviselő lakossági fórumra invitálja a körzetben élőket, 2025 január 23-án délután 16:00 órára, a Kalocsai Polgármesteri Hivatal kis házasságkötő termébe. A meghívó szerint a fórum fő témái a belvárosi lakókat jelentősen érintő ügyek lesznek: a Szentháromság tér és az […]

2025 január 15-től Dr. Óváry Csaba PhD, MSc, neurológus, stroke-szakember és egészségügyi menedzser vezeti a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházat. Az új főigazgatót a pénteki főorvosi értekezleten dr. Takács Péter, az egészségügyért felelős államtitkár mutatta be a kórház dolgozóinak, valamint a város és a vármegye vezetőinek. Dr. Óváry Csaba 1994-ben szerzett orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, […]

Egy különleges zenés előadás keretében elevenedik meg Karády Katalin művészi karrierje a Kalocsai Színházban. Fullajtár Andrea alakításában a közönség egyszerre láthatja majd Karádyt dívaként,  színésznőként és énekes sztárként február 18-án, este 7 órai kezdettel a kalocsai színházban. Az eseményről Madura Tünde a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ vezetője nyilatkozott rádiónknak, aki azt is elmondta, hogy […]

Fekete Antal, a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium igazgatója vette át az Év Szakképző Iskolája díjat a Bács-Kiskun Vármegyei Iparkamarától december végén. Az igazgató nemrég rádiónk vendégeként számolt be az elismerés részleteiről. Kiemelte, hogy rendkívül fontos az, hogy kik és milyen módszerekkel, eszközökkel oktatják a diákokat. Az iparkamara ebben jelentős szerepet […]

A 2025-ös év sem telik el programok nélkül a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban. Az idei események kapcsán, Csikós Marianna könyvtárigazgató elmondta, hogy a már-már hagyományos programjaik mellett idén is készülnek újdonságokkal és persze fejlesztésekkel. Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, Kölcsey Ferenc tiszteletére, aki ezen a napon, 1823-ban fejezte be a Himnusz kéziratát. […]

Dr. Czibulka Zoltán, a Kalocsai Sakk Klub tagja rádiónk számolt be az elmúlt év sakkeseményeiről, az egyesület mindennapjairól, valamint a jelentősebb rendezvényekről. Kiemelte, hogy a kapott anyagi támogatás kulcsszerepet játszott abban, hogy tovább fejleszthessék működésüket. Czibulka Zoltán a 2025-ös évre vonatkozó tervekről és eseményekről is beszélt. Elmondása szerint számos elképzelése van, beleértve régebbi kezdeményezések újbóli […]

Nemrég, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház közleményt adott ki a Kalocsai Szent Kereszt Kórház Telephely működésének ideiglenes átszervezéséről. A Csecsemő- és Gyermekgyógyászati, valamint a Szülészet-Nőgyógyászati Osztály fekvőbeteg-ellátását a kecskeméti telephely, a Bajai kórház, illetve a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház vette át- az eredeti tervek szerint január 6-ig. Most viszont újabb 30 nappal meghosszabbították az átszervezést. Dr. Bagó […]

Új programsorozat indul 2025-ben a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központban, mely a kisgyermekes családok számára kínál szórakoztató és kreatív időtöltést. A Kópé Matiné minden hónap harmadik szombatján várja az érdeklődőket – Nyilatkozta rádiónknak Madura Tünde, az innovációs központ vezetője. A rendezvény helyszíne általában a Kamaraterem, ahol a résztvevők kézműves foglalkozásokon és csillámtetováláson vehetnek részt. Ezeket […]

Bagó Zoltán a közösségi oldalán jelentette be, hogy jövőre kezdeményezni fogja a szilveszteri petárdázás teljes betiltását Kalocsán. A polgármester rádiónknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a döntést hosszas mérlegelés után hozta meg, valamint hozzátette, hogy pontosan mire is terjednének ki a szankciók a jövőben. Mint azt hangsúlyozta, az ügyet akár már a februári képviselő-testületi ülésen is […]


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...