óvoda
Október 18-án, délután 6 órától a Kék Duna Vendéglő adott otthont a Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány jótékonysági estjének. A rendezvényen retro disco, tombola és a nevelőtestület előadása gondoskodott a vendégek szórakoztatásáról. Temesváriné Bánfalvi Tímea óvónő, aki egyben a szervező egyesület elnöke, rádiónknak számolt be az esemény részleteiről. A rendezvény a rock and roll hangulatában telt, […]
Elindult a gyógypedagógiai óvodai feladatellátás a kalocsai Nebuló EGYMI keretein belül. Az új program jelenleg kilenc gyermeket fogad, valamint a tizedik gyermek felvételéről még folyik a felülvizsgálat. Csupor Zsolt Jánosné, az intézmény főigazgatója elmondta, hogy a gyerekek mindennapjait számos terápiás elemmel gazdagítják, így biztosítva a fejlesztő, támogató környezetet. Az intézményvezető kiemelte, hogy a szülők rendkívül […]
A képviselő-testületi ülésen napirendre került a gyermekjóléti alapellátások intézményi térítési díjáról szóló rendelet módosítása.
A 2022/23-as nevelési év kezdete előtt készen lett.
A hivatalos nyitásra még nincs dátum.
Kalocsa jelenlegi egyik legnagyobb beruházására lassan pont kerülhet.
Régi álom valósult meg a településen.
A nagycsoportosokat vették célba elsősorban.
A gyerekeknek is bemutatták a porszívót.
Biztosított 150 gyermek elhelyezése Kalocsán.