Soltvadkert

A soltvadkerti Gyöngyház Kulturális Központ március hónapra számos eseménnyel készül, köztük a Tavaszváró Programokkal, melyek március 13-16 között várják az érdeklődőket. Vincze Anett, a központ közművelődési szakembere osztotta meg rádiónkkal a részleteket. Március 15-én, szombaton Arany János és Petőfi Sándor barátsága elevenedik meg a kulturális központban, emellett ünnepi megemlékezés, koszorúzás és mozifilmek is várják majd az […]

Február 22-én immár harmadik alkalommal rendezik meg Soltvadkerten a töltött káposzta főzőversenyt. Az eseményre mindenkit szeretettel várnak, akár versenyzőként, akár látogatóként. A főzés reggel 8 órakor kezdődik, és bár egy megmérettetésről van szó, Tóth István főszervező rádiónknak azt is elmondta, hogy legfontosabb cél a közös, jó hangulatú időtöltés. Az ételek rendkívül változatosak lehetnek – tavaly […]

Bár az év csak nemrég zárult le, és sokaknak még frissen élnek az ünnepi ízek, már most bejelentették, hogy Soltvadkert piactere február 22-én ismét helyet ad a töltött káposzta főző versenynek. Az esemény főszervezője, Tóth István rádiónknak nyilatkozott az eseményről, amely egy nonprofit kezdeményezés eredménye és célja, hogy tovább vigye az elődök hagyományait. Tóth István […]

Ahogy korábban már beszámoltunk a KORONAfm100-on, az időjárási viszontagságok miatt számos rendezvényt kellett az utóbbi időszakban új időpontra átütemezni. Soltvadkerten például a háromnaposra tervezett Szüreti mulatságot szeptember 27-29-re tették át. Vincze Anett, a Gyöngyház Kulturális Központ közművelődési szakembere részletesen beszámolt rádiónknak, hogy mely programok fognak változni az új időpont kapcsán. Ahogy a szervezők többször is […]

Ahogy korábban már többször említettük, a soltvadkerti szüreti mulatságot eredetileg szeptember 13 és 15 között rendezték volna meg. Azonban a kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy elhalasztják a hétvégi programot.- Jelentett be Kárász András, Soltvadkert alpolgármestere. Az új időpont: Szeptember 27-29. A szervezők felhívták a figyelmet arra is, hogy szeptember 13-15. között […]

Amint már hallhattad a Koronafm100-on, idén szeptember 13 és 15 között rendezik meg a Soltvadkerti Szüreti Fesztivált. A rendezvény számos programmal várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Vincze Anett, a Gyöngyház Kulturális Központ közművelődési szakembere elmondta, hogy a programkínálat bőséges, viszont a vasárnap már általában nyugodtabb. Idén is remek hangulatra számíthatunk. Vincze Anett rádiónknak […]

Szeptember 13-tól 15-ig rendezik meg a Soltvadkerti Szüreti Fesztivált, amely idén is számos izgalmas programot és fellépőt kínál a látogatóknak. Az esemény első napján, pénteken kiállítások és szüretelési programok várják az érdeklődőket, majd a napot a Zaporozsec zenekar koncertje, és egy utcabál zárja – tudtuk meg a Gyöngyház Kulturális Központ közművelődési szakemberétől Vincze Anettól. Szeptember […]

Rekord született a városban.

Sok látogatót vonzott a soltvadkerti rendezvény.

Családosoknak, főleg a gyerekeknek ott a helyük!


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...