szavalóverseny

Ahogy arról korábban beszámoltunk, március 14-én, pénteken a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ, valamint a Tomori Pál Városi Könyvtár közösen szervezte meg a hagyományos városi szavalóversenyét, amelyre az idén 49 diák jelentkezett az iskolák által, minden korosztályból.  A Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ közösségi oldalán számolt be az esemény sikeréről, gratulálva valamennyi résztvevőnek. Itt olvashatod a […]

Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ, valamint a Tomori Pál Városi Könyvtár közösen szervezi meg a hagyományos városi szavalóversenyét, amelyre az idén 49 diák jelentkezett az iskolák által, minden korosztályból. A megmérettetésre egy kötelező és egy szabadon választott verssel készülhetnek a nevezők. A verseny részleteiről Pákolicz Ildikó, a KIKK munkatársa és a rendezvény főszervezője nyilatkozott rádiónknak. […]

A nemzeti ünnep alkalmából rendezték meg.

Petőfi Sándor verseitől volt hangos március elsején a kecskeméti Kelemen László Kamaraszínház.

Március ötödikéig lehet jelentkezni, az első helyezett 50.000 forint jutalomban részesül.

Több kategóriában lehet jelentkezni február 3 éjfélig

Évről évre sok diák méretteti meg magát.


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...