111 nap után elhagyta a kórházat Bányai Gábor, képet is posztolt róla

Írta ekkor 2021-06-17

111 nappal kórházba kerülése után Bányai Gábor országgyűlési képviselő bejelentette, meggyógyult, most a rehabilitáció jön.

A bejegyzésből kiderül, hogy május közepén a tüdőtranszplantáció is szóba került. Úgy nyilatkozott a közösségi médiában, mérhetetlen boldogsággal jelenti, győzött. Sokáig tartott a harc, de nem adta könnyen magát – mondta a képviselő.

Fotó: Bányai Gábor

Mérhetetlen boldogsággal jelentem, győztem! Sokáig tartott ez a harc, a vírus mindent megtett azért, hogy feladjam, de nem adom én olyan könnyen magam! Nagyon megküzdöttem a túlélésért! Minden vizsgálati eredményem szerint a Covid okozta károkat a szervezetem meggyógyította, a korábban menthetetlennek nyilvánított tüdőm Pünkösdkor életjeleket kezdett adni, majd mindössze két hét leforgása alatt gyönyörűen letisztult. Szinte olyan, mint a betegség előtt volt. Május közepén előkészítés alatt állt a Budapestre szállításom, mondván, tüdőtranszplantációra lesz szükségem, hála Istennek erre nem került sor! Pontosan 111 nappal a kórházba kerülésem után az egészségemért való küzdelmem első szakasza lezárult. Most a rehabilitáció következik, amihez rengeteg erőre és türelemre lesz szükségem. Hihetetlenül hosszú idő volt ez, ami ténylegesen számomra alig tűnt 5 percnek. Hálával tartozom a Jóistennek, a családomnak, a csodálatos orvosoknak és ápolóknak, illetve Önöknek is. Tudom, hogy több ezer ember imádkozott értem! Szeretném külön is kifejezni hálámat, és köszönetet mondani Prof. Dr. Babik Barnának, aki a kezelésemet vezényelte, valamint orvos és ápoló csapatának, hogy megmentették az életemet, és egy percig sem szűntek meg hinni a gyógyulásomban! Nélkülük nem lehetnék újra együtt a családommal! Köszönök mindent! Hamarosan találkozunk! – 

írta Bányai Gábor.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhat − kilenc =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST