13 havi tiszteletdíját ajánlotta fel Király Róbert képviselő a körzetének fejlesztésére

Írta ekkor 2021-05-04

13 havi tiszteletdíját ajánlotta fel Király Róbert képviselő a körzetének fejlesztésére.

Mivel a rendkívüli jogrendben a testület és a bizottságok nem üléseznek, pontosabban csak konzultációkat tarthatnak,  így a képviselőknek lényegesen kevesebb feladata van a képviselő szerint.

Ennek okán a 8. számú választási körzet egyéni mandátumot szerzett képviselője különleges elhatározásra jutott, több mint egy millió forintot teljes egészében a választó-körzete fejlesztésére szeretné fordítani.

Már a megválasztása esetén megígérte a kutyafuttatók megvalósítását a Paksi közi lakótelepen és a Kertvárosban. Most úgy érzi eljött az ideje az ígéretek megvalósításának.

 

 

Király Róbert, a felajánlott tiszteletdíj kapcsán arra is kitért, milyen további fejlesztésekre lenne szükség a körzetében.

Mint mondta, a Paksi közben megfelelő parkolók kialakítására lenne szükség, illetve szintén az említett terület mögötti sütéshez, főzéshez kialakított helyszín felújítására.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

öt × 2 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...