Falusi olimpiára és színes bornapra vár Császártöltés
Írta Vörös Istvánekkor 2020-08-05
Mozgalmasan telik majd a szombati nap Császártöltésen.
Míg délelőtt a Ligetben rendeznek Falusi olimpiát, délután háromtól a Sváb borok napjának részeként tárják ki kapuit a helyi pincesorok pincéi és borászatai.
Az egésznapos rendezvény önkormányzati támogatással és több civil szervezet és egyesület munkájának eredményeképpen valósul meg.
Takácsné Stalter Judit polgármester kiemelte, hogy a szombati nap folyamán nem csak a nagyokra, a legkisebbekre is gondoltak a szervezők, akik a Ligetben éppúgy találnak majd maguknak valót, mint a pincesorokban.

fotó: Császártöltés ma
Takácsné Stalter Judit császártöltési polgármester arról is szót ejtett a hétvégi rendezvények kapcsán, hogy a nyitott pincékben elismert és minősített borok közül válogathatnak a kóstolók.
A pincéket járva ugyanis minőségi és speciális kézművestermék kirakodóvására kíséri a nézelődőket.