5-5 millió forintot nyert Öregcsertő utak felújítására és fűtéskorszerűsítésre
Írta Greksa Zsófiaekkor 2022-04-02
Mint emlékezetes, a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriuma március 24-én, Bölcskén tartotta ülését, melynek napirendi pontjai között szerepelt az önkormányzatok számára kiírt pályázati forduló nyerteseinek kihirdetése.
Az alapítványhoz több mint hetven beadvány érkezett, melyek közül ötvennégyet részesítettek támogatásban.
Ennek keretében bírálták el Öregcsertő két pályázatát is pozitívan, melynek köszönhetően belterületi utak felújítási és építési terveinek elkészítésére ötmillió forintot, valamint az iskola fűtéskorszerűsítésére szintén ötmillió forintot nyertek, melyről a polgármester Kis-Vén László számolt be rádiónknak.
Kis-Vén László öregcsertői polgármester az iskola fűtéskorszerűsítésével kapcsolatban elmondta, óriási szükség volt a JETA által kiírt pályázat összegére, hiszen régi, elavult rendszerük sürgősen cserére szorul.