Elsősegélynyújtó programot szerveznek Kalocsán a Sóklinikán

Írta ekkor 2026-03-12

Elsősegélynyújtó programra várják a gyerekeket és szüleiket Kalocsán.

Kissné Szücs Anita mentőtiszt rádiónknak elmondta: korábban Uszódon is tartottak hasonló foglalkozást, ahol elsősorban az epipen használatát mutatták be a résztvevőknek. Hozzátette, hogy nem ritka, hogy gyermekeknek tart előadásokat, hiszen a tapasztalatok szerint sok szülő fontosnak tartja, hogy a gyerekek már fiatal korban megtanulják, hogyan kell segítséget hívni, illetve mit kell tenni vészhelyzetben. A mentőtiszt arról is beszélt, hogy a tavasz közeledtével egyre több ilyen jellegű felkérést kap, mivel a betegségek és a kisebb balesetek gyakoribbá válásával sokan szeretnének alapvető elsősegélynyújtási ismereteket szerezni.

A következő alkalmat március 14-én, szombaton 10 órától szervezik Kalocsán, a Szent István király út 78. szám alatt, az Indiso Sóklinikán. A programon a résztvevők játékos formában tanulhatják meg például a mentőhívás menetét, a légzésvizsgálat alapjait, valamint azt is, hogyan segíthetnek háztartási balesetek esetén. Az előadás ingyenes, a sókezelés pedig kedvezményesen vehető igénybe. Jelentkezni az Indiso Sóklinikánál lehet jelentkezni. Kissné Szücs Anita azt is elmondta, hogy szívesen fogad a továbbiakban is hasonló megkereséseket.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

nyolc + 11 =


KORONAfm100 Stream 1

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...