A 150 éves Kúlai Népkörrel ünnepelt Kalocsa küldöttsége
Írta Vörös Istvánekkor 2019-09-11
Hétvégén volt tizenkettedik alkalommal rendezte meg Kalocsa vajdasági testvérvárosa, Kúla az egyik nagyszabású programját, a Hagyományőrző Napokat, és az ezzel egybekötött Birkapörkölt-főző fesztivál.
A házigazda a százötven éves fennállását is ünneplő Kúlai Népkör volt, amely örömmel látta Kalocsa delegációját az eseményen.
Dr. Bálint József polgármester közösségi oldalán jelentette, hogy a hét elején Meszesről indult kenus küldöttség is a tervek szerint, szerencsésen megérkezett a forgatag helyszínére.
Hozzátette, hogy a látogatást a kalocsai futballcsapattal játszott barátságos mérkőzés és közös pörköltfőzés színesítette, „tovább erősítve a két település közötti barátságot”, olvasható a polgármester posztjában.