A Bácska után a Hőgyész ellen is győzelmet vár az edző
Írta Mike Szilviaekkor 2018-11-07
A Kalocsai KC női csapata vasárnap Kunszentmiklóson kapott ki, és míg az NBII-es felnőtt gárda két hetes pihenője tartott, a III. osztályban címvédő ifisták újabb hazai győzelmet arattak.

Szvétek Balázs ifjai a hercegszántói Bácska gárdáját tudták te 21:12-es félidő után 36-26 arányban, ezzel a KKC jelenleg 2. helyen áll a Nagykanizsa mögött.

Hétvégén újra hadba állnak a Kolics János vezette felnőttek is, a szokásos szombat délutáni menetrend szerint, a juniorok 16, míg a felnőttek 18 órakor állnak ki a vendég Hőgyész ellen. Szvétek növendékeitől kötelező győzelmet vár, Kolics pedig tudja, hogy a Hőgyész az egyik legnagyobb riválisunk lehet az idén, akikkel kőkemény csatára készül a KKC vezetőedzője. A Kalocsai KC NB II-es férfi csapata két hetes pihenőjének ért most a végére. A pihenő ellenére szerdán este a Dunaújvárosi AC-t fogadták, ahol együttesünk 30-32 arányban szenvedett vereséget edzőpartnerétől. Az edző szerint ez a teljesítmény kevés lehet a Hőgyész ellen.
