A beruházások befejezésének éve volt 2022 Kiskőrösön
Írta koronafm100ekkor 2023-01-13
Mozgalmas év végére került pont 2022-ben Kiskőrösön, hiszen a nagymértékű beruházások közül a városba tervezett piaccsarnok első ütemű fejlesztése megvalósulhatott, ráadásul a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében már megnyerték a támogatási összeget a második ütemre.
Domonyi László polgármester úr számolt be a projekt részleteiről, munkálatok és anyagi források tekintetében.
A kiskőrösi polgármester Domonyi László az óévet értékelve kitért arra, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség a sportág infrastrukturális feltételeinek javítása érdekében indította el állami támogatású programját, amelynek célja, hogy az utánpótlás-nevelés érdekében kézilabdázásra alkalmas pályák létesüljenek országszerte.
Erre a lehetőségre nyújtott be sikeres pályázatot az önkormányzat, aminek köszönhetően egy közel 75 millió forintos beruházás valósulhatott meg.
A Városi Sporttelep fejlesztése ugyancsak az elsődleges projektek között szerepel a felújítására 225 millió forintot sikerült szerezni forrásként és további 25 millió forintot tett hozzá önerőként a település.
Mint megtudtuk itt is várható a második ütem, a teljes beruházást az előzetes tervek szerint idén már készre tudják jelenteni.