A jég hátán is remekelnek a Kiskőrösiek
Írta koronafm100ekkor 2019-11-11
A HC Kiskőrös-Spartak U14-es Jégkorong csapat hétvégén jelentős mérkőzésen vehetett revansot a nagy múltú Vasas csapatán a Vasas Jégcentrumban.
Nagy érdeklődéssel érkeztek a Kiskőrösiek, mert korábban ezzel a csapattal való találkozás alkalmával, vezetői hibák miatt pont nélkül tértek haza, ám most itt volt az ideje törleszteni. Jó hangulatú, összeszedett játékot mutattak, és méltó ellenfelei voltak a Vasasnak.
Arra kérdésre, hogy mi áll a hátterében egy-egy találkozó kimenetelének Szekeres Károly, a HC Kiskőrös-Spartak vezetője adja meg a választ:
Nagyszerű játékot mutattak a fiatalok. Összeszedettek voltak, és mivel tudták, hogy döntő mérkőzés előtt állnak, mindenki a legjobb tudását vette elő, amihez edzői ráhatás is kellett.
Legközelebb bajnoki mérkőzést Miskolcon játszanak a fiatalok, és nagyon nehéz találkozóra számítanak.
Attól, hogy papíron egy szabad hétvégéje lesz a csapatnak, nem telik el a szombat jég nélkül.
Székesfehérvárra látogatnak, ahol Rajz Attila halálának évfordulóján megemlékezést tartanak. De, hogy miről is van szó valójában, Szekeres Károly mondja el.