A kalocsai mentőápoló, Szalai Attila ezúttal a fővárosban futotta le a félmaratont
Írta koronafm100ekkor 2020-08-11
A kalocsai mentőállomás dolgozója, Szalai Attila is részt vett a hetedik Generali Night Run futóversenyen.
A névadó Generali idei sporteseményeinek fókuszában a „The Human Safety Net” nevű kezdeményezés áll, amellyel a koraszülött babáknak és családjuknak nyújtanak segítséget. Az eseményre 100 orvos és ápoló kapott ingyenes indulási jogot, illetve az idén 150 éves Magyar Tűzoltóság 150 tagja is ott volt a rajtzónában. A népes, 4500 induló között volt a kalocsai mentőállomás ápolója Szalai Attila is, aki élményeiről eképp számolt be:
Közzétette: Attila Szalai – 2020. augusztus 2., vasárnap
A legutóbb elért eredményén túl szó esett a legközelebbi versenyről, ahol megméretteti magát, és támogatja bajtársai kezdeményezését.
A Szabadszállási Mentő Alapítvány augusztus 16-án délelőtt rendezi meg a II. jótékonysági futását, aminek bevétele egy az egyben jótékony célra megy.
A három éve alakult alapítvány céljai: a Szabadszálláson szolgálatot teljesítő mentőautók eszközparkjának fejlesztése a magasabb színvonalú ellátás elősegítésének érdekében, a mentőállomás dolgozóinak továbbképzésének támogatása, a szakmai színvonal emelése, illetve szinten tartása céljából. Kapcsolatfelvétel, együttműködés, közös programok szervezése az olyan alapítványokkal, egyesületekkel, amelyek hasonlóan fogalmazzák meg és magukénak érzik az egészségnevelés, elsősegélynyújtás, egészségmegőrzés valamint a közösségépítésben lévő értékeket. Egészségügyi programok szervezése elsődlegesen a mentőállomás működési területén belül.
Nem lehet eleget hangsúlyozni milyen fontos feladata van az Országos Mentőszolgálatnak, aminek már két éve hivatalosan is szerves része a sport. Akkor került ugyanis bejegyzésre az Országos Mentőszolgálat Sportegyesület, aminek több szakosztálya is van. A mentőmunkának fontos része a stressz és a pszichés terhelés leküzdése. Dr. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója a mozgatórugója ennek az Egyesületnek. Az összetartó erő részleteibe Szalai Attila, kalocsai mentőápoló avat be

