A kalocsai rendőrségen díjazták a biztonságosabb közlekedésért író diákokat

Írta ekkor 2023-04-22

A Bács-Kiskun Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság kalocsai szervezete idén is meghirdette a város középiskolásait célzó novellaíró pályázatát.

A felhívás középpontjában az állt, hogy a megszólított tanulóknak olyan történettel kell elő rukkolnia, amelynek fókuszában a biztonságos közlekedés, a lehetséges balesetek kivédésének fontossága és szorgalmazása áll.

A pályázatra szép számmal érkeztek alkotások, mondta el a szerda délutáni díjátadón a Kalocsai Rendőrkapitányságon a szervezet vezetője, Bóbis Attila, aki elismerően nyilatkozott valamennyi beküldött írásról.

A versenyt koordináló Kalocsai Balesetmegelőzési Bizottság elnöke, Rideg Gábor az átadást követően úgy fogalmazott rádiónknak, hogy érzékelhetően nő a verseny népszerűsége, valamit ismertette a legek legjeit.

 

Rideg Gábor, a Kalocsai Balesetmegelőzési Bizottság elnöke hozzátette, hogy a novellapályázatra érkezett írások között volt első-novellás jelentkező, és volt „rutinos versenyző”.

Amellett, hogy nevesítette a díjazottakat, Rideg Gábor elárulta, hogy a bizottságuknak vannak további tervei a diákok írásaival.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenkettő − 10 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...