A kiégés és a függőség témaköreiben tartanak előadást a színházban

Írta ekkor 2022-06-16

Kiégés és függőség: ezzel a címmel hirdet előadásokat a Kalocsai Szent Kereszt Kórház Egészségfejlesztési Iroda jövő csütörtökön, 17 órától a Kalocsai Színházban.

Mint megtudtuk, a rendezvény a közelgő Semmelweis –nap alkalmából valósul meg, melynek célja, hogy bárki – aki érdekelt vagy érdeklődik a témák iránt – hiteles tájékoztatást kapjon szakemberektől.

A programon való részvétel egyébként teljesen ingyenes, ráadásul a rendezvény előtt és után ingyenes egészségügyi szűréseket is végeznek. Az EFI dolgozója, Varga Tünde beszélt elsőként a részletekről a KORONAfm100 hallgatóinak.

 

A jövő csütörtöki kiégés és függőség című előadássorozattal kapcsolatban az egyik főszereplő, Bagó István addiktológus beszélt arról, kiknek ajánlja az ingyenesen látogatható programot.

Mint mondta, alapvetően az előadások nyilván nem nyújtanak azonnali segítséget, de jó iránymutató lehet, ha valaki eljutott a felismerésig, hogy bizony valami nincsen rendben.

 

 

András Róbert szenvedélybeteg terápiás segítő szintén tart majd előadást jövő csütörtökön a Színházban, a Halkoholizmus, avagy hogyan változtassak címmel. Röviden beszélt arról, mi várható az ő prezentálásában június 23-án.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhét + tíz =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...