A KKC játékosai hazai pályán mérkőztek a hétvégén + GALÉRIA

Írta ekkor 2020-09-27

A Kalocsai Kézilabda Club mindhárom csapata hazai pályán mérkőzött szombaton. A megyei I. osztály női csapata kezdte a sort, a Nemesnádudvar csapatát fogadták, és igazi rangadóra készültek. Dávidházi Sándor előzetesen elmondta, hogy az ellenfél fiatalos és lendületes. Egész héten a nyitott védekezésre készültek a Kalocsaiak, de nem sikerült maradéktalanul ezt a játékot játszani, így alakulhatott ki a 31-33-as végeredmény.

Az Ifjúsági férfi csapat folytatta a küzdelmeket a Hőgyész ellen. Az edző, Szvétek Balázs nem számított könnyű mérkőzésre, de bízott benne, hogy a hazai pálya sikert hoz a csapatnak. Így is lett! A pályán töltött idő 90 százalékában fegyelmezett játék folyt, amikor nem, annak az volt az oka, hogy „mindenki gólkirály szeretett volna lenni” – mondta az edző. Ennek ellenére a pontok a hazaiakhoz íródtak.

Kalocsai Kézilabda Club 35- 27 Hőgyészi SC

 

Az NBII-es férfi csapat győzelme zárta a sort szombat este a Városi Sportcsarnokban megrendezett kézilabda maratont. Kolics János edző előzetesen elmondta, nehéz mérkőzésre számított, de ahogy fogalmazott az egész bajnokságot ez fogja jellemezni. Ennek ellenére fölényes győzelemmel tartották itthon a pontokat.

Kalocsai Kézilabda Club 33 – 26 Hőgyészi SC


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

3 × 2 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...