A KORONAcaféban Jimmy és Nika utcazenészpáros

Írta ekkor 2021-03-23

Múlt szombaton a piacra igyekvőknek, a belvárosban járóknak szenzációs élményben lehetett részük, találkozhattak Jimmy és Nika utcazenészekkel, akik többek között a Republic Erdő közepében dalát adták elő a közönség nagy örömére. Szerencsére nem ez volt az első és utolsó alkalom.

Jimmy – Tierra Coral Jimmy Gabriel édesapja ecuadori, édesanyja magyar. Kamaszkorában már gitározott, és amint megtanulta az első dalt, már kint is volt hangszerével az utcán. A zene mellett tűzzsonglőr-fellépésekről és pár klipből is ismerős lehet.

Kőnig Nika dunapataji származású, kisgyerekkora óta énekel és az utóbbi időben tűzszonglőrködik is. Nika és Jimmy külön – külön vágtak neki az utcazenélésnek, végül útjuk keresztezték egymást. Pár éve találkoztak, és dallal indították a közös munkát. Ma már az életben is egy párt alkotnak, nem csak a zenekarban dolgoznak együtt.

Fotó: (Jimmy és Nika -Facebook) 

A #KORONAcaféban hívtuk őket telefonon, meséltek a kalocsai fellépésről, annak fogadtatásáról és arról, hogy mikor hallhatjuk páratlan párosukat legközelebb városunkban. Beszélgettünk arról is, hogy milyen dalcsokorral készülnek általában fellépéseikre majd szóba került milyen az utca most a járvány idején és milyen volt korábban.

 

A duó készült egy meglepetéssel, a KORONAfm100 rádió hallgatóinak bemutatták premier előtt Quimby feldolgozásukat, a Most múlik pontosan igazi hidegrázós élményt nyújt füleld le:

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhat + 10 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...