A közterületi gyorsulások visszaszorítását ígéri a kalocsai rendőrkapitány

Írta ekkor 2023-02-04

Ugyan a téli időszakban kevésbé jellemző, a barátságosabb, tavaszi-nyári hónapok beköszöntével az utóbbi években megszaporodtak Kalocsán a város belterületén a szabálytalan gyorsulások.

Ezek nem csak a többnyire házilag átalakított autók hanghatásai miatt zavarták esténként a lakosság nyugalmát, de gyakran balesetveszélyes helyzeteket is teremtettek lakott területen belül, sőt, volt olyan belvárosi eset is, amelynek karambol lett a vége.

Bóbis Attila kalocsai rendőrkapitány a KORONAfm100-nak adott interjújában elmondta, hogy tud a jelenségről és ennek már tavaly nyáron igyekeztek elejét is venni, alternatívát kínálva az érintett fiataloknak.

A fogadókészség azonban csekély volt, annál több autó bukott viszont meg a rendőrség által kezdeményezett műszaki vizsgálaton – tette hozzá az alezredes.

 

Bóbis Attila kalocsai rendőrkapitány úgy fogalmazott, hogy az idén is fokozott ellenőrzés és figyelem irányul majd azokra, akik lakott területen belül, veszélyes és szabálytalan módon próbálgatják autóik gyorsulási képességét.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

17 + 2 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...