A nehézségek ellenére sem állt meg az élet 2022-ben Bátyán
Írta koronafm100ekkor 2022-12-30
A nehézségek ellenére sem állt meg az élet 2022-ben Bátyán.
Így fogalmazott Fekete Csaba polgármester a KORONAfm100-nak adott interjújában, amelyben az óév vívmányait vette számba és értékelte.
A településvezető kifejtette, hogy folyamatában több százmillió forintos nagyságrendben gazdagodott a település 2022-ben folytatott, lezárt, vagy indított beruházásokkal.
Kiemelte, annak fényében, hogy az év elején a COVID-19 járvány, év közben a szomszédos országokban dúló háború, év végén pedig az egekbe szökő árak szorongatták az önkormányzatot – fejlesztésekben és közösségi élet-szervezésben sincs ok panaszra az éves számvetéskor Bátyán.
Fekete Csaba bátyai polgármester megnevezett több olyan pályázati konstrukciót és kiírást, amelyek az óévben hozzájárultak ahhoz, hogy eredményesnek minősíthesse az évzárást.
Ezek között akad olyan projekt is, amelynek megvalósítási határai messze túlnyúlnak Bátyán – így a településvezető.