A Nemzeti Összetartozás Napjára emlékeztek Kalocsán

Írta ekkor 2023-06-06

Idén 103 éve írták alá az első világháborút lezáró trianoni békediktátumot, amelynek értelmében Magyarország területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették.

Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon kívülre. A Magyar Országgyűlés 2010-ben nyilvánította június negyedikét a Nemzeti Összetartozás Napjává, kifejezésre juttatva, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság” – idézte fel a 103 éve történt eseményeket és a hozzá kapcsolódó országgyűlési határozatot Buzogány Szabolcs, a Kalocsai Kézilabda Club erdélyi származású edzője, a szombaton tartott megemlékezés szónoka.

 

 

A városban népszerű sportvezető beszédében hangsúlyozta: „A XX. század tragikus lehetetlenségeit a magyarság önmagából erőt merítve élte túl, nemzetünk csak ez által tudta megőrizni államát és lelki egységét. Buzogány Szabolcs a beszédét az „Isten óvja Magyarországot, és minden magyar embert!” mondattal zárta, majd az Országzászló emlékműnél Kalocsa Város Önkormányzata nevében koszorút helyezett el dr. Filvig Géza polgármester, Simon Zoltán alpolgármester, dr. Kiss Csaba jegyző és Buzogány Szabolcs. – írja a baon.hu.

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

5 × 5 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...