ÁSZ: a szakmári önkormányzat munkáját vizsgálták

Írta ekkor 2019-12-16

Az Állami Számvevőszék pénteken közölte, hogy befejezte Szakmár Község Önkormányzata belső kontrollrendszerének 2017-re vonatkozó, valamint befektetési tevékenységének a 2013-2017 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését.

Az ÁSZ megállapította, hogy az önkormányzat a közpénzekkel, a nemzeti vagyonnal történő szabályszerű, átlátható és elszámoltatható gazdálkodást, valamint a befektetési tevékenységek szabályszerű végzését és a korrupciós kockázatokkal szembeni védelmet hiányosan biztosította.

Az ellenőrzés megállapításai alapján az Állami Számvevőszék Szakmár Község Önkormányzata polgármesterének három, a Szakmári Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének pedig hét javaslatot fogalmazott meg, amelyekre az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

Ennek elkészítése már folyamatban van, nyilatkozta rádiónknak András Gábor polgármester, kiemelve, hogy mindössze apróbb hiányosságokat tárt fel az ÁSZ-vizsgálat, amelyek orvoslásán ugyancsak dolgoznak.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizenhat − 2 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...