A tervezettnél korszerűbb világítás-rendszert kap a sportcsarnok
Írta Vörös Istvánekkor 2020-05-04
A Kalocsai Kézilabda Club új beruházással tervezi fejleszteni a Városi Sportcsarnokot.
A KKC elhivatottsága közismert a sportlétesítmény modernizálását illetően, hiszen anno oroszlánrészt vállalt a csarnok átfogó rehabilitációjában és az utóbbi években vizesblokkokkal is bővítette a helyi iskolák és sportszervezetek által egyaránt előszeretettel használt épületet.
Bár a sportélet a veszélyhelyzet kihirdetése óta a csendesebb napjait éli, a Kalocsai KC elnöksége továbbra is elhivatott a csarnok ügyében, amelynek elavult világítás-rendszerét tervezi pályázati és önkormányzati támogatással korszerű berendezésekre cserélni.
Jelenleg a megvalósítás előkészítése folyik.
Mint azt Hartman János klubelnök rádiónknak elmondta, kezdettől halogén jellegű, korszerű világítási megoldásban gondolkodtak, azonban az idő közben elrendelt „kényszerzárás” további tervezés és újra-kalkuláció előtt nyitott teret számukra, amelynek mérései alátámasztják, hogy a tervezettnél modernebb, LED-es fényforrásokat telepítsenek a csarnokba, úgy, hogy az nem emeli az eredeti költségkereteket.