A víz világnapjára irányították a figyelmet Kalocsán
Írta Lukács Kataekkor 2023-03-24
A Víz Világnapja minden év március 22-én megtartott esemény. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára, és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. Kalocsán a Polgármesteri Hivatal dísztermében egy nappal később, csütörtökön délelőtt egy konferencia keretében emlékeztek meg a jeles alkalomról a Kiskunsági Víziközmű- Szolgáltató Kft., a helyi önkormányzat és a Magyar Hidrológiai Társaság Területi Szervezetének együttműködésével.
Az ünnepséget Dr. Filvig Géza polgármester nyitotta meg hangsúlyozva, hogy a jövőben rengeteg feladat vár még a településre, hiszen köztudottan Kalocsa vízvezetékrendszere eléggé elöregedett. Ami bizakodásra ad okot, hogy már több eredményt tud felmutatni a város, hiszen több utcában sikerült korszerűsíteni az ivóvízhálózatot.
A Víz Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen köszöntőt mondott Font Sándor országgyűlési képviselő, aki taglalta, hogy itthon teljesen természetesnek vesszük az édesvíz meglétét miközben nem feltétlenül vagyunk azzal tisztában, hogy milyen természeti kincs van a birtokunkban – mindannyiunk kötelessége, hogy egyénileg fellépjünk a pazarlás ellen.
Az idei esemény globálisan arra hívta fel a figyelmet, hogy a vizeinket és környezetünket fenyegető válság megoldása a jó irányba tett lépések felgyorsításában rejlik. Mindannyian függünk a víztől, ezért mindenkinek van tennivalója ebben a kritikus időszakban.