Artisjus-díjat kapott Lakatos György

Írta ekkor 2018-12-19

Könnyű- és komolyzenei kategóriákban díjazott tíz zenetanárt és tíz előadót az Artisjus december 17-én, a kitüntettek közül kalocsai arc is visszaköszön.

A Paganeno portál számolt be arról, hogy a szerzői jogvédő egyesület olyan előadóművészeket díjazott, akik kortárs magyar műveket játszanak és visznek sikerre, valamint azokat a zenetanárokat, akik munkája nélkül nem születhetnének és szólalhatnának meg új magyar zeneművek. A díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, amely odaítéléséről a szervezet szakembereiből álló vezetőség dönt.

Az Artisjus Zenetanári Díjával azokat a zenepedagógusokat jutalmazták, akik pályafutásuk során nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar zene terjesztésére, és missziójuk, hogy a felnövekvő muzsikusnemzedékek értsék és interpretálni is tudják a kortárs magyar zenét.  Az Előadóművészi Díjat pedig olyan előadóknak ítélték oda, akik művészeti tevékenységük során előtérbe helyezik a kortárs magyar darabokat, és küldetésüknek érzik, hogy minél szélesebb közönséghez juttassák el ezeket a zeneműveket.

Komolyzene kategóriában előadói díjat kapott többek között Lakatos György, a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának első fagottosa, Kalocsa Város Díszpolgára és a Kék Madár Fesztivál főszervezője.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

2 × 4 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...