Az autóvezetés megtanulása egyszerre külső és belső út

Írta ekkor 2023-12-19

A vezetési szokások és a családi hagyományok összefüggenek. Az, hogy mikor és hogyan tanulsz meg vezetni, sokszor összekapcsolódik a családi szokásokkal. Nézzük meg, mikortól érdemes vezetni?

Egyes családokban már korán, akár már a középiskolai évek második felében minden gyerek megtanul autót vezetni: gyakorlatilag beleszocializálódnak ebbe a világba. Más családokban viszont a fiatal felnőtt kor a jellemző, amikor a családi felelősség és a stabilitás már lehetővé teszi az önálló autózást. Az is szempont, hogy a szülők ebben mennyire támogatnak, kedvet csinálnak hozzá, vagy épp elriasztanak tőle.

Számít a családi háttér, amit otthonról hozunk

A családi minták nemcsak azt határozzák meg, mikor kezdesz el vezetni, hanem befolyásolják a vezetési stílusodat, a közlekedési kultúrát és a biztonsághoz vonatkozó hozzáállásodat is. Vezetni tanulni nem egy kényelmes állapot, hiszen a megszokott rutinodhoz képest szokatlan helyzetbe kerülsz. Döntéseket kell hoznod és felelősséggel jár: akár a saját, akár mások testi épségére és vagyonára kell vigyáznod.

Autót vezetni nagy felelősség, higgadt döntéseket igényel

A legtöbben nem tudják, hogy milyen sofőrök leszek, de az út, a forgalom őszinte: kihozza belőled azt, amilyen vagy, hogyan tudod kezelni a helyzeteket, megoldani azonnali feladatokat egy forgalmi szituációban. A jó hír az, hogy mindez nagyon is jól tanulható a gyakorlatban.

Az autós oktató stílusa sokat számít

A ReadyGo Autósiskolánál különös figyelmet fordítunk arra, hogy minden tanulónk a szükségleteit figyelembe véve kapja meg a legmegfelelőbb oktatást. Tudjuk, hogy az autóvezetés megtanulása nemcsak egy technikai készség, hanem nagyban befolyásolja a döntésképességet és az önállóságot is, az énkép szerves része lesz.

Felmerül a kérdés: mikor, mely életkorban érdemes megtanulni vezetni? Gábor, a ReadyGo Autósiskola Budapest vezetője összefoglalta nekünk:: a saját tapasztalataimra és tanítványaim történeteire alapozva megosztom veletek, hogy miért lehet életreszóló döntés a vezetés megtanulása. A jogosítvány megszerzése nagy lépcső az önálló döntések, a felelősségvállalás felé!

Már tizenévesen elkezdheted a vezetést

Először is, beszéljünk arról, miért jó, ha már 20 éves kor előtt a kezedben van a jogosítvány. Én úgy látom, hogy ez az időszak tökéletes arra, hogy megalapozd a jövődet. A korai jogosítvány megszerzése egyfajta szabadságot ad, amit másképp nem érhetsz el. Elképzelheted, milyen nagyszerű érzés lesz, amikor te magad intézhetsz mindent, legyen szó iskoláról, munkáról vagy egy baráti hétvégéről. Ráadásul, amikor fiatalon tanulsz meg vezetni, a tapasztalatok frissek maradnak az elmédben, és idővel egy rutinos, magabiztos sofőrré válhatsz.

A hátrány talán csak az, hogy az érettség nem mindenkiben van meg ahhoz, hogy kimenjen a közutakra. Ez nagyon egyéni, de elmondható, hogy a fiatalok kockázatvállalóbbak.

Felnőtt korban jogsit szerezni

Most pedig térjünk át arra, miért előnyös, ha fiatal felnőttként tanulsz meg vezetni, amikor már megveheted az első saját autódat. Ebben az életkorban már tisztában vagy a felelősséggel, amit a vezetés magával hoz, és valószínűleg pénzügyileg is stabilabb lábakon állsz, hogy megengedhess magadnak egy autót annak az összes fenntartási költségével együtt. A B kategóriás jogsi ára is megfizethető egy átlagos keresetből.És ne felejtsük el azt sem, hogy a vezetés megtanulása ebben az időszakban különösen hasznos lehet a munkába járáshoz vagy ha már van család, akkor a kisgyerekes léthet.

Életkortól, anyagiaktól, sok mindentől függ, ki mikor szerzi meg. Volt olyan tanulőnk, aki a negyvenes évei végén iratkozott be hozzánk – akkor jött el az ő ideje. A B kategóriás jogsi megszerzéséhez a család is adhat ajándékba utalványt amely akár a KRESZ vizsgára is beváltható.

Az autóvezetés megtanulása egyfajta belső út.

Akár fiatalon, akár később kezded, mindig van mit tanulni és mindig van hova fejlődni. A ReadyGo Autósiskola Budapest szívében, készen áll arra hogy ezen az úton segítsünk. Professzionális oktatóink türelemmel és szakértelemmel támogatnak minden tanulót. Gyere el hozzánk, és fedezd fel, milyen fantasztikus élmény a vezetés!

– Publikálta: KORONAfm100; szerző: vendégszerző / fizetett tartalom –

Címkék:

Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

3 × 3 =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...