Az életért már megküzdöttek: Győztesek versenye Kiskőrösön
Írta Vörös Istvánekkor 2019-04-16
Árpilis első hétvégéjén rendezték az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány szervezésében Kiskőrösön a Győztesek Versenyét – amelyen minden induló győztesként állt a startpozícióhoz, hiszen élete legnagyobb megpróbáltatását már legyőzte.

fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány – Facebook
A 7 és 17 év közötti résztvevők pénteken a sakk- és az úszóversenyeken, szombaton lövészet, futás, asztalitenisz és foci szerepelt a programban.
A gyerekek játszhattak Polgár Judit sakk nagymesterrel, a díjakat pedig többek között Miklós Edit olimpikon, a Sí Szakosztály elnöke és Suba Róbert ezüstérmes paralimpikon kajakozó adta át. A programra Budapesttől Pécsen és Szegeden át Debrecenig az ország minden pontjáról érkezett 62 gyermek.
Takácsné Stalter Judit, az alapítvány vezetője és Császártöltés polgármestere rádiónknak elmondta, hogy a rendezvény lebonyolítását segítő fiatalok is jó részt olyan gyógyult emberek, akiket korábban támogatott az alapítványuk.

fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány – Facebookó
Takácsné Stalter Judit, a húszéves Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány elnöke néhány gondolatban összefoglalta szervezetük hitvallását és fő célkitűzéseit is.
Mint mondja, mindent felülíró céljuk, hogy a gyógyuló betegek felépülését erejük szerint támogatni tudják.

fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány – Facebook