Baleset Kiskőrösnél, maszkok, kórházi adomány és rendhagyó postai működés Kalocsán
Írta Vörös Istvánekkor 2020-04-20
A mai nap legfontosabb térségi hírei, ezúttal Foktőről, Kiskőrösről és Kalocsáról – csokorba gyűjtve, Neked!
Foktőn zajlik az élet: amellett, hogy kisebb “zavar után az éterben”, immáron teljes gőzzel újulhat a helyi Művelődési Ház, egy másik pályázati projektnek köszönhetőn az egészségház rehabilitációjának is nekiláthattak.
De mi történik addig a korábban ott működött szolgáltatásokkal? Bakai Károly polgármester elmondja – ITT!

Aztán ugyancsak a napokban történt, hogy a csodával határos módon túlélt egy balesetet Kiskőrös határában az a keceli férfi, aki ittasan ült volán mögé, majd tartolt le több fát, mígnem az árokba került autójával!
További adománnyal lett gazdagabb a kalocsai kórház. Az immáron “hadra is fogott” ózongenerátorról több infó – ITT!

Ahogyan arról is tájékozódhatsz, mikorra várható, hogy minden egyes kalocsai háztartásba kerül mosható, fertőtleníthető arcmaszk – az önkormányzat közreműködésével.

Ha pedig a kalocsai postán lenne dolgod, mindeképpen érdemes tájékozódni a részlegesen változott ügyfélfogadási rendről és arról is, hogy mekkora sorban állásra számíthatsz – bővebben ITT!
