Befejeződött az újvárosi bölcsőde bővítése Baján
Írta Lukács Kataekkor 2023-02-01
Elkészült a Kodály utcában található I. számú bölcsőde bővítése, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert 360 millió forintos támogatásból valósult meg. A projekt keretén belül négy csoportszoba épült és harminchat férőhelyet létesítettek.
Az átadásra váró létesítményt Kiss Tiborné, a Bajai Egyesített Bölcsődék Intézményvezetője kíséretében tekintette meg Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője és Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat alelnöke. A Kodály utcai bölcsődében a bővítés következtében öt nevelési-gondozási egységben, 10 csoportszobában, 120 fő férőhellyel, egy játszócsoportban és egy időszakos gyermekfelügyeletet biztosító csoportban látják el az apróságokat.
(fotó: baon.hu)
A fejlesztést követően az öt új csoport működéséhez tíz kisgyermeknevelő és két bölcsődei dajka foglalkoztatása is szükséges, tehát a projekt munkahelyteremtést is eredményez. Kiss Tiborné a Bajai Egyesített Bölcsődék Intézményvezetője a multifunkcionális termet is bemutatta, ahol a bölcsődei alapszolgáltatásban részt vevő sérült gyerekeknek tartanak majd foglalkozásokat fejlesztő-pedagógussal.