Bölcsőtől a koporsóig – kiállításra invitál Bátya
Írta koronafm100ekkor 2022-10-25
Bátya Község Önkormányzata szeretettel invitál minden érdeklődőt a Bölcsőtől a koporsóig c. kiállításra péntek délután a faluházban. Mottójuk, hogy örökítsünk át a hagyományainkat az eljövendő nemzedékeknek.
Fekete Csaba polgármester rádiónknak adott interjúja során elmondta, ahogy a szlogen is, maga a program is leginkább a fiataloknak szól, hogy megismerjék múltjukat.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak fiatalabbakat várnának a programokra, minden érdeklődőt szeretettel várnak, hiszen egy rövid megnyitó után fellép a Rozmaring Népdalkör, majd a Babra zenekar húzza a talp alá valót késő esetig.
Fekete Csaba bátyai polgármester a pénteki programok kapcsán kifejtette, hogy a kiállításon a képanyagok mellett most régi tárgyakkal, viseletekkel is találkozhatnak majd az érdeklődők.
Mint mondta, bizonyosan szívmelengető látvány lesz mindenkinek a tárlat, aki érdeklődik a gyökerei iránt.