Bringaturmixot hajthattak a Dózsában a kisdiákok
Írta Vörös Istvánekkor 2018-11-06
Európai Szakképzési Hét keretében tartott pályaorientációs napokat hirdetett a Bajai Szakképzési Centrum két kalocsai tagintézménye.
A Dózsa György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Mócsy utcai tanműhelyében ez alkalomból nem csak a különleges szakképzési eszköztárat vonultatták fel érdeklődő kisdiákoknak, de egy saját fejlesztésű műszert is bemutattak.
Az úgynevezett bringaturmixot helyi vállalkozók felajánlásai nyomán tudtát összeállítani, nyilatkozta a KORONAfm100-nak Fekete Antal tagintézmény-vezető, kiemelve, hogy idei pályaorientációs programjuk középpontjában a gépészeti ágazat áll.
Paplanos László gépésztanár, aki Schnúr Péter, Tamaskó Attila, és Zách Lászlóné, és Katona Ferenc kollégák segítségével készítette el és mutatta be a rendhagyó műszert, kifejtette rádiónknak a szóban forgó kerékpár különlegességét.
A pedagógus büszkén jelentette, hogy az eszköz rendkívül népszerű ifjú látogatóik körében.