Cegléden nyílt kiállítása a Kalocsai Hagyományőrző Egyesületnek
Írta koronafm100ekkor 2023-02-13
Február első hétvégéjén Ceglédre utaztak a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tagjai, a Kossuth Művelődési Központban az Anyáról-leányra Folk Nap keretében nyílt egy kiállítás az általuk bemutatott anyagokból, sőt különböző előadásokkal is készültek a közönség számára.
Dr. Kovács Istvánné az egyesület vezetője kiemelte, hogy a népi iparművészek közül kik képviseltették magukat és milyen alkotásokat láthatott a nagyérdemű
A közelmúltban nyíló kiállítással kapcsolatban a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület vezetője Dr. Kovács Istvánné beszélt arról, hogy a rendezvény során táncos-énekes bemutatókból sem volt hiány, valamint a kézi, gépi hímzés és a pingálás is előtérbe került.
A kisebbekre gondolva játékokkal várták a csöppségeket, a felnőtteknek táncházzal kedveztek.