Célegyenesben a D7 vízparti közösségi ház felújítása
Írta koronafm100ekkor 2023-04-24
Ahogy arról még év elején beszámoltunk a Kalocsai Gerillakertész, Szabadidő, Vízisport és Környezetvédő Egyesület (KAGESZ) aláírt a Kalo-Bau Kft-vel egy 32 milliós megbízási szerződést, a D7 vízparti közösségi ház fejlesztésével kapcsolatban.
Ez a beruházás a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez benyújtott és elnyert pályázatnak köszönhetően valósulhat meg, de lassan már nem jelen, hanem múlt időben beszélhetünk a projektről, hiszen az elmúlt hónapokban látványos átalakuláson ment keresztül az épület és közvetlen környéke.
Bolvári Ferdinánd egyesületi elnök adott helyzetjelentést a lezajlott és a jövőben tervezett munkálatokról, többek között a klímák létesítéséről, az épülő kétfunkciós pódiumról, valamint a kiülő pihenőről.
Bolvári Ferdinánd a Kalocsai Gerillakertész, Szabadidő, Vízisport és Környezetvédő Egyesület elnöke a D7 Közösségi házat érintő beruházással kapcsoltban elárulta, hogy az ütemterv szerint májusban kerülhet pont a projekt kivitelezésének végére.
A következő hetekben gőzerővel haladnak majd a munkálatok, hiszen hátra van még a talajcsere, a kandeláberekkel kivilágított sétány kialakítása továbbá a napelemek felhelyezése.