Családi Lovasnap Dunaszentbenedeken
Írta koronafm100ekkor 2019-07-30
Több mint tíz éves múltra tekint vissza Dunaszentbenedeken a Családi Lovasnap.
A minden évben július utolsó hétvégéjén megrendezett találkozó remek alkalom arra, hogy a lovakat szerető családok együtt töltsenek el egy csodás napot, ahol semmi más nem számít csak a hátasok szeretete.
A gondolat a településvezetés fejéből pattant ki, hogy jó lenne összehozni legalább egy napra azokat az embereket, akiknek a lovakkal kapcsolatos érdeklődésük van, pláne azért, hogy ebben a beszűkülni látszó világban erősítsék a társas kapcsolatokat.
A „miért” gondolatát nagyon tanulságosan Vargyas Mihály polgármester foglalta össze
Ilyenkor kicsik és nagyok egyaránt vagy nyeregbe, vagy kocsira pattannak és ki-ki megmutatja saját, illetve lova tudását, ügyességét. Így a megmérettetés nem marad el, viszont semmiképp sem lehet versenynek nevezni ezeket a próbákat, hisz a cél nem a győzelem, hanem a nagyszerű hangulat.
Évekkel ezelőtt még kizárólag önkormányzati finanszírozású volt a rendezvény, amihez folyamatosan csatlakoztak támogatók. Ma már ennek köszönhető az az ellátási forma, ami várja a versenyzőket.
A repertoárt és a „segítő jobbot” nyújtókat a település vezetője sorakoztatja fel:
Polgármester úr biztosít mindenkit, hogy a további években ugyan így, július utolsó hétvégéjén Dunaszentbenedek tárt kapukkal várja a lovak szerelmeseit.
Eredmények:
Lovas ügyességi versenyek
0-8 éves kategória
- Vargacz Martin
- Vas Máté
- Kiss Gréta
8-14 éves kategória
- Veszelovszki Réka
- Molnár Hanka
- Ferencz Dominika
14 év feletti (felnőtt)
- Hanol Zsuzsanna
- Horváth Luca
- Vízi Péter Márió
Benedek Vágta ifjúsági kategória győztese:
Veszelovszki Réka
Benedek Vágta felnőtt kategória győztese:
Vízi Péter Márió
Fogathajtás
Póni egyes fogat kategória
- Tóth Dániel
- Tamás Máté
- Tóth Tibor
Póni kettes fogat kategória
- Posztobányi Sándor
- Posztobányi Maja
- Hunyadi Lajos
Egyes fogat kategória
- Rupa András
- Varga Lajos
- Dóczi Attila
Kettes fogat kategória
- Korsós Ferenc
- Esztergomi János
- Kovács László
Hintó kategória
- Hanol Ferenc
- Vargyas Mihály
- Vargyas László
Különdíjak
ifj. Esztergomi János-legfiatalabb fogathajtó
Bogdán Egmond – első fogathajtás versenyen
Bedi Gyula, Katona György, Szabó Zsolt, Vargyas Mihály polgármesterek – a polgármester hajtásban nyújtott kimagasló teljesítményért
Nemes László és Vargyas Mihály – a versenypálya tervezéséért és kivitelezéséért