Dobogós lett a kalocsai gimnázium csapata a BME fizikaversenyén

Írta ekkor 2020-05-17

A „Budapesti Műszaki Egyetem – Fizika mindenkinek 2020” fantázianevet viselő országos csapatversenyen remekeltek a kalocsai Szent István Gimnázium ifjú tehetségei.

A „Kitalátorok” elnevezésű csapat hármasfogatát Ambrus Attila, Babucsik Tamás és Horváth Zsombor alkották, akik hazánk legjobbjai között a harmadik helyen végeztek a szóban forgó tudáspróba mindent eldöntő fordulójában.



Horváth László szaktanár diákjait a versenyre beküldött anyag értékelése után behívták az április 2-i budapesti döntőbe, ám a veszélyhelyzet miatt a zsűri úgy döntött, a pályamunka ötletessége, igényessége és szakmaisága alapján hirdet végeredményt, tudtuk meg a pedagógustól.

 

 

A kalocsai gimnazisták „bronzérmes” csapata a „fizika jelenlétét a műszaki életben” témát „A tojás a fizikában” című pályaművükben dolgozták fel.

Horváth László felkészítő tanár azt is elmondta a KORONAfm100-nak, hogy kemény feladat volt a szakmai ítészek bírálati szempontjainak megfelelni, de a kalocsai diákok végül eredményesen helyt álltak.

 

 


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

14 + tizennégy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
TITLE
ARTIST