Dózsás diák remekelt országos informatikai versenyen
Írta Vörös Istvánekkor 2019-02-20
A Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának diákja lett Bács-Kiskun legjobbja egy országos IT-versenyen.
Székely Norbert a Skills Junior informatikai megmérettetésen állt helyt, megyei továbbjutóként képviselve a térséget is iskoláját az országos megmérettetésen, amelyen az ötödik helyen végzett.
A tanulót felkészítő Kovács Krisztián szaktanár elismerően nyilatkozott Norbi teljesítményéről, kiemelve, hogy az eredményben a fiatalember mellett kollégáival is osztozik.
Székely Norbert Dózsás diák a KORONAfm100-nak elmondta, hogy a felkészülés során olyan hasznos tudással gazdagodott, amit többek között a szakmai érettségi során is kamatoztat majd.
Hozzátette, hogy e területen szeretne továbbtanulni is.