Dózsás tanár lett az Év polgárőr pedagógusa
Írta Vörös Istvánekkor 2018-10-18
Csütörtökön vette át Mozga László Budapesten, a Stefánia Palotában Pogácsás Tibor államtitkártól, valamint Túrós András polgárőr elnöktől az Év polgárőr pedagógusának járó kitüntetést.
A ceremóniára valamennyi megyéből, illetve Budapestről várták a leendő díjazottakat. Bács-Kiskunból másodikként kapta meg környékbéli pedagógus-polgárőr a rangos kitüntetést.
Mint azt Mozga László rádiónknak elmondta, büszkeséggel és örömmel töltötte el, hogy rá esett a választás, holott, mint fogalmazott, ő mindössze teszi a dolgát.
Mozga László miskei polgárőr, a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanára, aki az „Év polgárőr pedagógusa” lett, kiemelte, hogy fontos misszió a polgárőri szolgálat.
Néhány gondolatot megosztott arról is, hogy miért fontos, hogy ez a szervezet eredményesen működjön úgy egy kis faluban, mint Miskén, ahogyan egy városban, mint Kalocsa.