Dózsások lettek a Pénzsztár verseny megyei legjobbjai

Írta ekkor 2019-11-10

A megye legjobbja lett a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának csapata a PénzSztár versenyen.

A közgazdász csapat így továbbjutott a két hét múlva tartandó regionális döntőbe.

A 2019-ban immár nyolcadik alkalommal megrendezett PénzSztár egy nagyszabású, pénzügyi, gazdasági, vállalkozási verseny hazai és külhoni magyar középiskolásoknak. Fő célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a pénzügyi műveltség fontosságára, játékos formában mérje tudásukat és tovább bővítse ismereteiket, egyúttal segítse az iskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában.

Mint emlékezetes, a kalocsai „dózsások” tavaly az országos mezőnyig jutottak a tudáspróbán.

Az első komoly akadályt ezúttal is jól vette a Romsits Regina, Szabadi Izabella, Kovács Anett és Bíró Alex alkotta csapat, akik komoly segítséget Horváth Hannától és Nagy Boglárkától, Illés Ildikó szaktanár felkészítésével. Rövidesen kiderült, hogy a régiós döntőn is folytatódik-e a sikerszéria.


Olvasói kommentek

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

hét + tizenegy =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...