Dunaszentgyörgyön falunappal egybekötött szüreti mulatságot szerveznek
Írta Arany Lucaekkor 2024-09-27
Dunaszentgyörgy szeptember 28-án, szombaton falunappal egybekötött szüreti felvonulást és mulatságot tart, amely egész napos programokkal várja a lakókat és a látogatókat.
A rendezvény 9 órakor kezdődik a hagyományos főzőversennyel, ahol a helyiek és vendégek összemérhetik főzőtudományukat. Kirnyákné Balogh Mária polgármester a rádiónknak elmondta, hogy a főzőverseny minden évben nagy érdeklődést vonz, és idén is változatos programokkal készültek, amelyek során a legkisebbektől a felnőttekig mindenki talál magának valami szórakozást.
A főzőverseny mellett kézműves foglalkozások, vándorjátszótér, kiállítások és egyéb szórakoztató programok várják a résztvevőket. Dunaszentgyörgy testvértelepülései is csatlakoznak az ünnepséghez, a kikérőt követően pedig a szüreti menet indul el a település utcáin, ahol a résztvevők közül sokan hagyományos népviseletbe öltöznek. Az esti programok is ígéretesek: a színpadon több fellépő szórakoztatja majd a közönséget, többek között Kollányi Zsuzsi, valamint Matyi és a Hegedűs formáció is.