Egy autóval két ittas sofőrt fogtak el vármegyénkben
Írta Arany Lucaekkor 2025-04-17
A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei 2025. április 6-án, késő este, körülbelül 23 órakor igazoltattak egy Daewoo gépkocsival közlekedő férfit a megyeszékhelyen.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy a 38 éves izsáki férfi nem rendelkezik jogosítvánnyal, ráadásul az általa vezetett jármű sem az övé volt: a tulajdonos – akivel előtte együtt italozott – az anyósülésen foglalt helyet. A rendőrök a sofőrt mintavétel céljából előállították.
Alig másfél órával később az éjjeli rádióforgalmat figyelő rendőrök úgy érezték, mintha időhurokba csöppentek volna. Egy másik járőrpáros Ballószögön, éjfél után nem sokkal ismét ugyanennek a Daewoonak az adatait ellenőrizte. Hamarosan kiderült, hogy a volán mögött ezúttal egy 24 éves izsáki férfi ült, akinek vezetékneve megegyezett az első sofőrével. A jármű tulajdonosa most is az utasülésen tartózkodott. A fiatalabb férfit – csakúgy, mint a bátyját – előállították.
A testvérpár mindkét tagjával szemben büntetőeljárás indult ittas járművezetés miatt, emellett az engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt is felelniük kell. Az autó tulajdonosát pedig azért vonják eljárás alá, mert engedély nélkül adta át a járművet másnak vezetésre.
A rendőrség múlt heti sebességellenőrző akciója során csak Bács-Kiskun vármegyében közel 3 ezer gyorshajtót mértek be. A legkirívóbb esetben 50 helyett 144 km/órával hajtottak. A vármegyében egy hét alatt 50 baleset történt, 26 ittas sofőrt szűrtek ki, közülük négyen balesetet is okoztak. A rendőrség ismét felhívja a figyelmet: hazánkban zéró tolerancia van érvényben, ezért alkohol fogyasztása vezetés előtt és közben is tilos.