Egy utca aszfaltozási költségén három újul meg Kalocsán

Írta ekkor 2018-09-28

Egy Kalocsán újnak számító technológiát tesztel az idén a Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály.

A Tavasz és a Gém utcák, illetve a Vigadó sor úttestjein végrehajtott beruházásról korábban hírül adtuk, hogy azok nem a hagyományos kátyúzási eljárással újultak meg az utóbbi napokban.

Az idén ugyanis egy olyan útállag-megőrzési eljárást próbálnak ki Kalocsán, ami, ha jó eredményekkel kecsegtet, a jövőben általános gyakorlat lehet.

Boromisza Viktor osztályvezető rádiónknak elmondta, hogy ezen technológia jelentősen olcsóbb is, a klasszikus, aszfaltos kátyúzásnál.

 

(fotó: Bolvári Ferdinánd – Facebook)

Boromisza Viktor, a kalocsai Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály vezetője úgy véli, a régi állapothoz képest máris sokat léptek előre az említett utcákban.

Készített továbbá egy lecsupaszított költségvetést is, rámutatva, hogy mennyivel költséghatékonyabb eljárást sikerült az idén foganatosítaniuk a korábbinál.


Olvasói kommentek
  1. Erika   Ekkor   2018-09-28 - 14:41

    Az egyetlen baj ezzel, hogy a Tavasz u. csak félig van megcsinálva. Természetesen az a fele, ahol kicsi a forgalom, negyed annyi a lakos, se idős, sem gyerek nem lakik. Az a rész amiben többen laknak ugyanúgy van ahogy évek óta. Rettenetes állapotban és megkeresésemre azt a választ kaptam, hogy a Tavasz utcára is vonatkozik a felújítás, később pedig hogy csak az a fele kap burkolatot ami szerintük rosszabb.
    A képen is jól látszik az utca egyik fele kész, kb 4 háztartásnak már nem okoz gondot a kátyús út. Mi a többség meg köszönjük szépen. Azért kíváncsi lennék ha megszavazták az egész utcát, akkor hova ment el a költségek amik nyilván az utca másik felére nem…..

Komment írás

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Required fields are marked *

tizennyolc − három =


KORONAfm100

itthon vagy...

Most szól
KORONAfm100
Itthon vagy...